Nem kapkodtam, lassan vetkőztem.

Minden perccel könnyebbé váltam amint csúszott le rólam az anyag. Úgy léptem ki a múltból, mint fáradt utazó ki megválni készült az izzadt rongyaitól. A göncöt ami óvott, védett, szolgált annyi éven keresztül...kinőttem. Ami azt illeti nem csak ennyi történt, valójában belenőttem valami újba.
Az önbizalom olyan dolog amit oly sok embernek ok nélkül és túl bőkezűen osztogatnak. Pedig gyanakodhatnának, semmit sem adnak könnyen ami érték. Egy másik oldalról tekintve az önbizalom egy igazi csodalény ami nem ül csak úgy bárki udvarára.
Ugyanis ahhoz, hogy ne csupán illuziókban kergetett nagyképűséghez jusson hozzá az ember, tudnia kell mit és mennyit jelent neki. Ismernie kell magát tetőtől talpig. A jó tulajdonságokkal és a rosszakkal együtt. Márpedig a világban ahol annyira rohan mindenki, hogy saját maga mellett is elszalad, ez aligha jellemző. Talán a dac, a végtelen makacsság sarkallt rá, hogy más tempóban haladjak (meg amúgy is utálok futni ).
Amikor az amúgy tévesen "gondtalannak" titulált gondokkal teli éveit tapossa az ember lánya, harcban áll a világgal és legfőképpen önmagával. Amikor másokat néztem, mennyivel tehetségesebbek, sikeresebbek egyszóval jobbak mint én,kétségbe estem.
Honnan is kellene nekem tudni egy valamiben a legjobbnak lennem?
Legyek jobb mint a táncos, énekes, matematikus, sportoló ?
Ez szinte lehetetlen és tudtam, hogy nem is kell, mert nem tudnék versenybe szállni velük.
Én mai napig csak jó ember szeretnék lenni.
Márpedig ez mindennapos kemény munka:
Minden nap "bent" kell lenni 0-24-ig.
A hitelesség érdekében, a szabadság alig haladja meg az évi 1-2 napot, méghozzá az önéletrajzomba sem írhatom be.
Folyamatos továbbképzést igényel.
Gyakran ér provokáció a felmondásra.
Nincs nyugdíj  (mondjuk abba amúgy sem reménykedem )
A fizetség felbecsülhetetlen értékkel bír.
Fejleszti az önbizalmat.
Melengeti a lelket.
Kevés a konkurencia
Nőként jár havonta egy két nap "táppénz".
Idővel rájöttem, hogy pont ennyi kell a boldog élethez. Nem versenyként állni hozzá. Senki sem jobb, nincsenek jobb emberek, jobb döntések. Mindenki más, más rossz és más jó tulajdonságokkal.
Már tudom, akkor döntöttem jól ha aszerint cselekedtem ami helyes. Mindegy ki mit gondol, nem számít ha rosszul sül el, tévedni hasznos. Nem kell minden, nem kell a legjobbat nyújtani.
Mégpedig hatalmas különbség van elfogadás és megelégedés között.
A ruháim kikészítve hevertek az ágyon. Ugyanolyanok voltak mint a többi, mint bármelyik az elmúlt 21 évben. Mégis mi változott?
Nem a testemre simultak rá, hanem az egész lényemre. Nem csak pamutot,selymet viseltem, hanem a testem- lelkem kincseit.Mert évek munkája megszeretni, a hegyes szemfogakat, a görbe kislábujjat, a sebek hegeit.
A kincsek mégis belül rejtőznek. A felhőtlen kacagás, az őszinte mosoly, csillogó tekintet mind-mind olyan dolgok amik öltöztetnek.
Minden egyes nap megdolgozni értük.
Azthiszem ez a legszebb "másodállás" a vilagon.

 

A testem másképp pezsgett

Minden sóhajom újra csengett

A lelkem ismét lélegezni kezdett

A mindennapos mosoly megbélyegzett

 

Valami megtörte a csendet

A pillanat, amikor hinni kezdtem benned

Tél van, én mégse fázom

Különleges kincsre vigyázom

 

Nem kell szemeim lehunyjam

Ahhoz, hogy biztosan tudjam

Valami teljesen másabb veled

Mint egy idegen nyelvismeret

 

Mert veled folyékonyan beszélek,

Nem csak hallgatod, hanem érted

Nekem ez lett az új kedvenc dallam

Ahogy nevetsz, utánozhatatlan

 

Minden gondolatom veled mozog

Egész nap ébren álmodozok

Szeretem megtörni a csendet veled

Én imádom ezt az őrületet

Nem tudom mi lesz a vége

Ha remènyt adok a kezébe

Hiszem, hogy különb mint mások

Nem jönnek majd sorra csalódások

 

Minden perccel amit vele töltök

Olvadnak körülöttem a jégtömbök

Vannak amik a szívemig érnek

Helyére költöznek be a remények

 

Magamra találtam most veled

Minden napom csodássá teszed

Valami újra éledni kezdett bennem

Én már nem hiszek a véletlenben

 

Mostanában nagyokat pislogok

Azon kapom magam, hogy elbóbiskolok

Álom, ami akkor kezdődik amikor felkelek

Várom már nagyon, hogy átöleljelek

Levetett múlt

 

Volt valaha egy gonosz játék

Aminek csak a fele volt ajándék

Egyszer a pokolban máskor a mennyben jártam

Sokszor pedig csak nyugalmat kívántam

 

Az ember feladja vagy tanul

Bennem maradt visszavonhatatlanul

Nem létezik magasság mélység nélkül

Hinned kell, hogy minden megtérül

 

A remény mindenkorra belém égett

Az egyetlen volt ami védett

Megtanulni mezítláb járni tüskén

Lehetett volna zokogva és büszkén

 

Felejteni átok és áldás egyben

Az ördög ott lakik, a részletekben

Ott, ahol a csodák bújnak

Néha talán össze is súgnak

 

Fogadd el, ez az élet igazi rendje

Sosem tudod merre billen a mérleg nyelve

Mindössze annyit érdemes tovább vinned

Amennyi még melegen tartja a szíved

 

 

Játsszon csak nyugodtan mással, de ne velem
Számomra nem több már mint egy idegen
Egyszer, s mindenkorra kiírom magamból
Már tudom, sosem volt aranyból

Nem volt annyi amennyinek hittem
Én is csak egy kavicsot őriztem
Mosoly maradt, én mindent megtettem
Többet biztosan nem én veszítettem

Semmissé vált oly sok szép emlék
Olyanok voltak mint a molylepkék
Beköltöztek és csak rágni kezdtek
Ez már nem a vég, ez itt a kezdet

Eljött az idő, megnyugodtam végre
Már nem látom ha felnézek az égre
Magát ezentúl csak sajnálni tudom
Én kétszer ilyenbe bele nem bukom
.